Senki szíve dobban kasomban,
Nyugtalan alkotásvágy kapar,
Tartalom nélkül üres azonban,
Testet ölteni, formát akar,
Az üzenet nélküli magány.
Írna a kéz, beszélne száj,
A lényeg még mindig talány,
Kies képernyőt bámulni fáj.
Hiszem, hallgatnád ahogy
Kántálok oldozó sorokat,
Küldeném már valahogy,
Lelkem szüntelen hasogat,
Születne már a Fény.
Értelmet, humort, szépet
Adással öntene el a kéj,
Ha hinném az alkotó hitet,
Hogy valaki mégis vagyok
Túl a keserű senkiségen,
Bennem rejtett láng ragyog.
Szeplős múzsa a lelkiségben,
Kacsintja: egyszer szülsz majd,
Anyja leszel és teremtő apja,
Csak lomhán várat még a sarj,
Egy ihletet adó, szép nyári napra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése