Bús éjszaka indigó ködének
Árnyékán pislákol lelkem nyugodtan,
Nem hódol be a féktelen sötétnek,
Titkon lobban, lángja láthatatlan.
Így suttog halkan fohászt,
Minden szó áhított falat:
˝Az ében lepel lépjen tovább,
Adjon az Úr égi nyarat!˝
A fényár erdejében majd fülembe
Susogó levélkék dalolják a nevem,
Addig kitart csendes türelmem,
Mert örömmel vagyok jelentéktelen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése