A vágy viszonyulásai: a szfirák

A mai első témám a királykék szín. Erről rögtön egy drágakő jut eszembe, a zafír. A zafír pedig pont ugyanarról a tőről képződik, mint a héber szefira szó. A szfirák, vagy szefirák kabbalista szimbólumok, melyek erősen intuitív módon értelmezhetőek, viszont most röviden megkísérlem érthetővé tenni őket mindenki számára. Ha nem érdekel az efféle misztikus szakzsargon, akkor nem érdemes tovább olvasnod – ez most kicsit elvontabb cikk lesz, mint ami egyébként tőlem megszokott.

Rengeteg dologgal alakítunk ki életünkben kapcsolatot – a pénzzel, a párkapcsolatunkban, családunkkal, idegenekkel, politikával, vallással, vagy akár magával Istennel is (már ha hiszünk benne), a szfirák az ilyen kapcsolatok szimbólumai, mindegyikük egyfajta viszonyulásformát mutat.

Eredetileg az Istennel való kapcsolat leírására szolgáltak, azonban ez a tizes minta az élet minden területén visszaköszön. A kabbalista életfa egymás közötti hierarchiájában ábrázolja a szfirákat, melyben az önszeretet van az egyik végpontban (malhut), és az Isten (felsőbbrendű én) felé érzett önzetlen, kegyelmes és adakozó szeretet a másik végpont az életfa tetején (keter). A többi nyolc pedig variációk a témára, melyben játékosan eljutunk az egyik végpontból a másikba.

A kabbalista munka végül is a malhut korrekciójáról szól, azaz az önszeretet elmélyítéséről, és adakozóvá tételéről. Önmagunkkal tisztázzuk a viszonyunkat, és eltakarítunk minden szégyenérzetet, lelkiismeret-furdalást, játszmát és rosszindulatot. Végül harmonikus kapcsolatban vagyunk önmagunkkal és minden mással is, amit a cikk elején felsoroltam.

Természetesen ezt az öntisztító folyamatot végig lehet vinni úgy, hogy a kabbala, mint módszer szóba sem jön, csupán az élet tanít meg minket mindenre. Ez egy fokkal nehezebb út, mert sokszor erős pofonokat kapunk, amikor a pókhálós területekre tévedünk. Mindenesetre mindenképpen megéri időt szánni arra, hogy lelkünket ilyen módon ápoljuk. Én csak bátorítani tudok rá mindenkit, hogy szabaduljon meg a rosszindulattól (ami sokszor nem nyilvánvalóan van jelen) – végül is minden ebbe az irányba mutat.

Ti mit gondoltok erről? Fontos ápolni a lelkünket? Milyen a helyes viszonyulás az életünket érintő területekhez? Írjatok nekem arról, hogy mi jutott eszetekbe a cikkemről!