Nem mindenki rendelkezik konkrét istenképpel, de úgy gondolom, végső soron igyekszünk úgy viselkedni, olyan igazságrendszer szerint működni, amit az Istenünkről feltételezünk.
Ezért, ha arra gondolunk, hogy ő egy kaporszakállú öregember, aki szereti a felhők széléről ücsörögve rosszindulatúan szívatni a teremtményeit,magunk is hajlamosak leszünk megengedni magunknak, hogy rosszindulattal döntsünk bizonyos helyzetekben. Mert az számunkra a norma. Amit Istenről feltételezünk, az a normális nekünk. Ha Isten megveti például a melegeket, mi is megvetjük azokat. Ha azt hisszük, hogy a világunkban mindent a véletlenek döntenek el, hajlamosak leszünk mi is néha így, néha úgy dönteni, minden következetesség nélkül.
Az egész valóságunk, a világról alkotott képünk azt fogja tükrözni, hogy mi milyen emberek is vagyunk valójában. Amint fent, úgy lent – mondta az ősi hermetikus bölcs, ami kint az bent. A valóságunk egy tükör,ami folyamatosan üzeni nekünk, hogy milyen emberek is vagyunk. És ez a valóságunk határozza meg, hogy éppen poklok poklát éljük meg a Földön, vagy a Mennyek Mennyét. Tehát, hogy pokolban élünk vagy mennyben, annak egyenes következménye, hogy mi milyen emberek vagyunk és ezt megláthatjuk abban, amit a valóságban működő törvényszerűségek, vagy a feltételezett Isten magatartásán figyelünk meg.
A trükk a következő:Próbáljuk meg azt feltételezni a világról, hogy tökéletesen igazságos és tökéletesen jó. Az Istenünk legyen a legnagyobb jóság, és igazság. Nehéz elképzelni? Bizonyosan vannak olyan helyzetek, amikor úgy látjuk, hogy ez egyszerűen nem igaz. Elgondolkozunk rajta, érveket sorolunk – akkor mire fel a sok szenvedés? A sok igazságtalanság, a bűn?
Nos, ha azt akarjuk, hogy a trükk működjön, nem szabad teret adnunk az elménknek a magyarázatra. Csak egyszerűen fogadjuk el az értelmünk felett,hogy Ő jó és jót cselekszik. Plusz azt, hogy Nincs más Rajta kívül, azaz ami látszólag ellentmond az Ő irányításának, na azt is ő irányítja. Ha ebben képesek vagyunk feltétel nélkül hinni, akkor magunk is törekedni fogunk rá, hogy mi is jók és igazságosak legyünk. A jóság a kegyelemben tükröződik leginkább. Amikor meglátjuk a másik emberben a saját törésünket,és mégsem ítéljük el őt. Felmentjük, és megkegyelmezünk.
Aztán eljön a nap, amikor az Istenünkről feltételezett jóságot tényleg felfedezzünk a saját szűkebb-tágabb környezetünkben, és megtörténik a csoda:a legmagasabb, legtisztább mennyországban fogunk élni, úgy hogy közben nem haltunk meg, itt éljük hétköznapjainkat a Földön,és mégis ünnep lesz minden nap, mert a saját jóságunkat tükrözi a világunk jósága.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése