Régóta igyekszem nyitott
szemmel járni, figyelni az emberekre és figyelni önmagamra. A
legtöbb, amit tehetek, hogy nem zárkózom be egyetlen sémába, és
követem azt mint valami dogmát, hanem a világomban teret adok
mindennek, ami szándékozik megjelenni benne.
Szeretném, ha az
emberek spirituálisan kiteljesednének, de nem azért, mert annyira
meg akarnám őket változtatni, hanem azért mert tudom, hogy akkor
jobban éreznék magukat a bőrükben.
De igazából az emberekkel
minden rendben van: sokfélék, hibáznak (ahogyan én is) és
levonják a tanulságot, majd továbblépnek. Fejlődnek. Meghaladják
önmagukat. Aztán mindenkinek az üteme más, nem érdemes pálcát
törni amiatt, hogy valaki apránként halad.
Mi is a spirituális
kiteljesedés? Egyfajta adományozó szándék, amivel mindenki
javára szeretnénk válni, egységtudat, egységérzés minden
létező és érző lénnyel. Kívánságok, mellyel mások javát
szeretnénk szolgálni, és olyan tettek, amivel tényleg segítünk.
Mondjuk ez az egyik oldal – sokszor a segítő szándék lepattan a
másik emberről mint egy kósza pingpong labda. De hát mit lehet
mit tenni, mindenkit csak olyan mértékig lehet segíteni, amilyen
mértékig hajlandó fogadni azt és tenni valamit a saját
érdekében.
Mire a nagy küldetéstudat,
a jóság missziója? Ha csak arra, hogy az egóm hízzon tőle, hogy
bezzeg én milyen jó ember is vagyok – akkor pont visszafelé sül
el a dolog. Persze, most is, ahogyan ezt a bejegyzést írom,
próbálok okosakat mondani, próbálom meghaladni a semmitmondás
szintjét. Talán egy időn túl a szavak is ellenem fordulnak, nem
azt a hatást érik el, amit szeretnék velük.
Mondanám neked is, hogy
változz, haladd meg magad, legyél spirituális... de valójában ez
az én célom – másoknak lehet hogy egész más céljai vannak.
Hát akkor azt tanácsolom, érd el a céljaid, majd értékeld,
érdemes volt-e azokért küzdeni. És ne szaladjon el a tekinteted
felületesen felette, tekints a dolog mélyére és fedezd fel, miért
kívántad azt, amit kívántál.
Mert a kívánságoknak
hatalma van, nem tudunk tőlük szabadulni. Csak az az ember szabad,
aki meghaladja a saját vágyait. De van ilyen? Lehetséges
meghaladni a vágyakat? Most nem arról beszélek, hogy valaki
elfojtja őket és nem éli ki azokat. Hanem inkább arról, hogy a
vágyakat annak tekintjük amik: vágyaknak, és hagyjuk őket békén,
majd intuitív módon kiválasztjuk azokat, amelyek legjobban
szolgálnak minket, és azokat beteljesítjük.
A legtöbben, azonban nem
tudatosak a vágyaikban, vakon követik őket, és csapdahelyzetben
vannak, mert nem tudnak önmaguknak nemet mondani. Kívánom neked
is, hogy tegyél azért, hogy a vágyad ne ellenséged legyen, hanem
segítő szolgád, hogy a szemléleted nyitott legyen és befogadó,
és hogy lásd meg, hogy Te vagy az utolsó fűszál is ezen a
világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése